Skip to main content

Karolina Nap, rovásírás vetélkedőjéről rövid összefoglaló

Február 1-jén rovásírás vetélkedő volt a Karolinában. A három Karolinás csapaton kívül jöttek vendégek a Juhász Gyula Általános Iskolából Vácról, a gödi Búzaszemből és két felvidéki iskola is képviseltette magát. Változatos, kreatív feladatokat kellett megoldani a tanulóknak; volt fordítás, szókereső, matematikapélda rovás számokkal, régi szavak felismerése, játékos szómagyarázat….

Míg a zsűri (Borus Eszter, Szász-Vadász Franciska tanárnők és Gyarmati Pál Gergely volt tanítványunk) dolgozott, a résztvevők Szabados Orsolya tanárnő vezetésével Vác nevezetességeivel ismerkedtek meg.

A felvidéki rovókkal több mint tíz éves a kapcsolatunk, többször részt vettünk az Ősi tudás rovásírás vetélkedőn, melyet Urbán Aladár, a Palóc Társaság vezetője szervezett. A rovásversenyeinkre mindig megküldjük a felvidéki rovásírással foglalkozó iskoláknak is a meghívót. Amikor pályázatot hirdettünk nagyon sok iskola küldött be pályamunkát. Másodszor szerveztünk jelenléti csapatvetélkedőt, melyen idén is részt vett a dunaszerdahelyi és az érsekújvári iskola két-két csapattal. Reméljük tavasszal mi is utazunk Felvidékre, ápolva ezt az értékes kapcsolatot.  Borus Eszter tanárnő

Karolina Nap, Idegennyelvi verseny

Idén is nagy sikere volt a diákok körében az idegennyelvi munkaközösség által megfogalmazott pályázatnak!