Élménybeszámoló a 8. a osztálykirándulásáról

Végre itt a két napos kirándulás! Csütörtökön már mindenki készülődött. Néhányan előre vásároltunk is a közös vacsorához, reggelihez.

Május 17-én péntek reggel buszra szálltunk. Sajnos nem mindenki tudott eljönni.

 Már útközben szépeket láttunk: például ahogy a szántás párákat lehelt.

Kedves sofőrünk, Endre bácsi először Balassagyarmatra vitt minket. Ott lelkes idegenvezetőnk beszámolt a város történelmi és kulturális múltjáról.  Megtudtuk miért hívják a „legbátrabb városnak”, és sokáig nézegettük a Civitas Fortissima emlékművet.

A 2.világháborúban felrobbantott hatalmas zsinagóga helyett épült kis imaház is érdekes volt.

Utána egy különleges magángyűjteményt szemlélhettünk meg, ahol rengeteg Pannónia motort láthattunk. De jó lett volna kipróbálni néhányat!

 Délben már várt minket az ebéd a Szent Imre Katolikus Iskolában. A híres cukrászdából pedig volt idő egy finom fagyit is elnyalogatni a Palóc Múzeum szép parkjában.

Újra buszra szálltunk és Hollókőre utaztunk. Közben Hunor röviden elmondta a vár történetét, Alex pedig a földrajzi jellegzetességeket. A hollókői vár tetején csodálatos látvány, a hegyes-völgyes üdezöld nógrádi táj tárult a szemünk elé. Visszaképzelhettük magunkat a végvárak régmúltjába, amelyet a berendezett korabeli szobák, tárgyak, lőrések, fegyverek, ruhák idézték. Végül föntről integetve a hangyaembereknek, leereszkedtünk.

Levi segítségével az erdőn keresztül az Ófaluba mentünk, ahol érdekes dolgokat találtunk. Főleg a Subarut, ami Tominak szerelem volt első látásra. A régi parasztházak, hangulatos utcácskák közt sétálgattunk a napsütésben. A fiúk főleg Levente bácsit hallgatták, aki a világörökség részét képező elismert hollókői építészetről is mesélt. Cili néni persze bement az oskolamester szobájába és tintával, régi tollal itt is beírta az emlékkönyvbe, hogy erre járt a Karolina 8.A osztálya.

4 órakor indultunk el Nógrádra, ahol a plébánia mellett várt ránk a szépen felújított „Jó Pásztor” ház. Gyorsan lepakoltunk, mert a busz még átvitt minket Berkenyére a templomhoz. Egy nagyon bensőséges misén vettünk részt. Csaba atya sokatmondó tanítása után lementünk a tóhoz. Halak, békák, füvek, fák, kakukkszó, és már jött is a „kis piros”, amivel gyorsan újra Nógrádra értünk. Innentől egy csodálatos este vette kezdetét. Mindenki jól érezte magát. Voltak, akik fociztak, libikókáztak (jajj…), mások fát vágtak a tűzrakáshoz, vagy előkészítették az otthonról hozott szalonnát, kolbászt, virslit, hagymát. Mivel nem volt papír a háznál, Bence hazaszaladt gyújtósért, mert ő odavalósi.

Sütögetés közben beszélgettünk, utána énekeltünk és „alszik a várost” játszottunk. Ezen az estén még összetartóbb osztály lettünk. Amikor már nagyon hideg lett, Mátéék eloltották a tüzet és mindenki a szobája felé vette az irányt. Kivettük táskáinkból a temérdek nasit és a legnagyobb szobában a matracokon sokáig beszélgettünk. Volt, aki hamarabb lefeküdt, mert másnap meccsre, szereplésre, vagy dolgozni ment. Hajnali ötkor többen is felkeltünk és kimentünk a kertbe sétálni, majd mikor már eléggé szétfagytunk, visszabújtunk a melegbe édességet enni. Nem csoda, hogy nem mindenki tudott eleget reggelizni az utolsó közös étkezésnél a hangulatos teraszon.

Kezdődhetett a hosszú túra. Közösen másztunk fel a nógrádi várba, ahol elmondtunk egy imát, és a fáradtabbak visszamehettek a szállásra. A sok rögtönzött ötlet miatt elmaradt a csúcshódítás, de a másik úton visszafelé még több érdekességet láttunk, mint például a japán kertet, vagy a birkatanyát. Visszafelé már nagyon fáradtak voltunk, így a házba érve kiterültünk a hideg kövön, majd bevonszolva magunkat a kertbe, elfeküdtünk az árnyékos fűben. De jó lett volna még sokáig ott így együtt maradni!  

Ám az időnk lejárt, érkeztek a szülők és a vonatunk is. Búcsúzkodnunk kellett.

Kicsit úgy éreztük, hogy olyanok vagyunk, mint egy család.

« 1 A 24 »