Bringával a Velencei tó körül – 5.a

Velencei-tavi kirándulás

Az egyik napos, őszi reggelen elmentünk az osztállyal a Velencei-tavat körbebiciklizni. Az állomásra kellett érkeznünk.

7:20-kor indult a vonat. Amikor felszálltunk a vonatra, nem volt hely. Ezért leültünk a lépcsőre. Mikor odaértünk, 5 percen belül odataláltunk a biciklikölcsönzőbe. Ott találtunk biciklit és bukósisakot is. Elindultunk, és én már a negyedénél elfáradtam, az egyik osztálytársam beleesett egy bokorba. Úgy kb. a felénél megálltunk enni, és inni, közben nekiment egy lány Lelle kezének, és a porcáig le is horzsolta. Pákozdnál megálltunk még egyszer, csak most fél órára, míg bevártuk a lemaradókat. Visszafele sem ment könnyen, de nem volt akkora vész, a végén sok időnk maradt játszani. Lellét és Enikőt sajnálom, hogy megsérültek.

Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás. Sajnálom azokat, akik nem jöttek el.

Ulicsák Sári 5.a